Ezen az oldalon egyfajta “besztof” válogatást találhatsz. Itt összegyűjtöttem néhány olyan adást, amelynek készítésében részt válltam, így ne lepődj meg, ha engem is hallasz…
Mindenkivel történnek kínos helyzetek. Ezeket a ciki pillanatokat kortól, nemtől, életkortól és helyzettől függetlenül bármikor átélhetjük. Katával a cool|fm 107,3-ban ezekről a kínos esetekről készítettünk egy adást, amelyből alant egy rövidke ízelítőt hallhatsz.
Egy felmérésben olvastam azt, hogy a mai fiatalok többsége több órát (!!!) ül naponta a számítógép és a TV képernyői előtt. Nem tartottam túlságosan jó dolognak, hiszen ezer más dologgal is ellehetne ütni a napot. Így Katával összeszedtünk néhány érdekes hobbit, szabadidős tevékenységet, az alábbi rövid részletben a bringázásról és a golfról esik bővebben szó.
A legtöbben rettegünk valamit. Sőt ritka az olyan ember Magyarországon (talán az egész világban is), aki ne félne valamitől. Igen, én is félek, kilátóban, a libegőn és a magas helyeken – ez az akrofóbia. Katával a cool|fm 107,3-on ezt a témát is feldolgoztuk és ebben a megszólalásban összegyűjtöttük a kicsit furcsa, kicsit vicces nevű fóbiákat.
F O L Y T A T Á S H A M A R O S A N