Ismerősnek tűnik ez a mondat?! Nem véletlenül. Az RTL-klub két különböző műsorában egymáshoz képest kb. 10 év eltolódással hallhattátok ezt a mondatot. Először a Balázs Show-ban tanultuk meg, hogy ha ezt mondja a művez, akkor lehet parázni, mert a fal túloldalán olyasvalaki ül, aki vagy egy pofont kever le, vagy dugni akar. (utóbbi akkor gázos, ha ugyanolyan nemű az illető. )
Aztán teltek, múltak az évek, jött egy újabb import műsor Kalandra fal néven. Emlékszünk rá?! Itt is felcsendül ugyanez a mondat, ekkor pedig a nézők készítik rekeszizmaikat, mert a medence szélén Fekete Pákó, Kiszel Tünci és még megannyi celeb állt. Ehhez a műsorhoz csak annyit szólnék hozzá, hogy érdemes lenne ezt a medencét beapllikálni a hamarosan induló VV4-be. Mekkora fürdőruhás bulit lehetne ott csapni. )
Húha. Lehet, hogy felelőtlenségem most fog visszaütni. Történt ugyanis, hogy egy kedves havernőm (mert, hogy a barátnő fogalmat rendszeresen félreértik), rámírt MSN-en. Beszélgettünk, beszélgettünk, majd kötöttünk egy fogadást. A cél az, hogy december 20-ig ki tud többet leadni magából, ki tud többet fogyózni. Megegyeztünk abban, hogy nem a kilókat, hanem a has-kerületet nézzük. Mivel minden fogadásnak ennek is van tétje: abban egyeztünk meg, hogy lefutjuk egymás lakása közötti távot (kb 5 km). Természetesen hóban, sárban, sort gatyában.
Egy kicsit azért izgulok. Már azért is, mert tényleg jó lenne egy pár kilót ledobni. De ahogy magamat ismerem ez egy hosszú és nehéz folyamat lesz. Esténként már próbálom elhagyni az étkezést, napközben pedig csökkenteni a mennyiséget. Sajnos, most kevés időm van eljárni mozogni és a szabadban való mozgás (futás, bringa, stb.) az időjárás miatt nem egyszerű. Nyáron utána olvastam az update módszernek is, amit érdekesnek és megvalósíthatónak találtam. Aztán van aki a kalóriákat számolja, van aki zabál, de mellette rendesen is izzad a konditeremben. Van aki egyszerűen nem eszik (csoda, hogy nem ájulnak el egyesek). És még napestig lehetne sorolni a fogyókúrás módszereket. Nektek mi jött be???
Üdv mindenkinek ismét!
Egyetlen átka van a nyári szünetnek: irtózatosan nehéz visszaszokni a régi kerékvágásba. Valahogy úgy alakult, hogy én már a második hét végén a fenébe kívántam a munkát.:)
Ha már munka: hamarosan beindul ismét a cool|fm-es idény. Nyomni kell ezerrel a műsorokat. Kata is nyaralt, egész nyáron fel se hívott (de teljesen igaza van, én is felhívhattam volna). Ezenkívül számtalan helyen megfordultam, idén szeptemberben péel meginterjúvoltam az e-klubbos arcokat, valamint egy téglagyáris hétvégén is túl vagyunk. Apropó, aki még nem tudná voltunk a kecskeméti Club Caribban is Pléymétek Éjszakáján és ott is feltettük a szokásosnak mondható: “milyen a buli?” kérdést. :)
A forgatásokról egy vicces sztori jut eszembe: sokan a party hevében nem tudják, hogy mi videót készítünk róluk. Előfordul, hogy nem riportozunk, hanem csak bulivideókat veszünk fel. Ugyanez történt szeptember 24-én, a Pléjmétek Éjszakáján, ahol 5 ilyen táncizgatós felvételből 4-en hitték azt, hogy mi fotót készítünk és KŐVÉ DERMEDTEK!:) Még akkor is, amikor a főnököm a kamera mögött mutatta, hogy ugrálni, táncolni, hepajkodni tessék. Volt egy baráti társaság, akit miután felvilágosítottunk, hogy ez videó, még inkább mozdulatlanok maradtak, mondván az úgy is jó. Igazuk van, a lányokat látva mi is “megmerevedtünk” !!!
Az E-klub (azaz a népligeti szórakozóhely), hivatalosan 2008 nyarán zárta be a kapuit, hatalmas űrt hagyva ezernél is több szórakozni vágyó fiatalnak. A Dance4Ever és a UnitedBassCore (UBC), a klub két volt rezidens Dj-je, elhatározta, hogy ezt a tátongó űrt, időnként be-befoltozza. A két dj formáció rendszeres időközönként megrendezik a REMEMB-E partykat, ahol a régi idők, E-klubbos fellépői játszották az igazi nagy kedvenceket. Természetesen, mint minden ilyen különleges alkalmat dokumentálni kell, így megtettük ezt is, a 2010. MÁJUS 23-ai E-KLUB CLASSIC partyról készült videónkat alább láthatjátok.
A nagyszerű hangulatot látva a szervezők elmondták, hogy várható a REMEMBE partysorozat folytatása. Így készítsétek a kezeteket, mert augusztus 19-én ismét találkozunk az E-KLUBBAN! AKARTÁTOK?! Hát MEGKAPJÁTOK!
Magyarországon az elmúlt 1-2 évben egyre menőbb dolog lett karaokézni. Eddig csak külföldi üzletemberek töltötték énekléssel a szabadidejüket, ám ez mára teljesen megváltozott. Egyre több a magyar dal is és érdemes körülnézni a karaoke-szolgáltató piacon is. Ugyanis egy egész iparág foglalkozik már azzal, hogy estéről-estére újabb és újabb dalokat készítsenek elő az egyre profibb énektudással rendelkező, szórakozni és bulizni vágyóknak.
Az én első karaokés élményem egy szilveszteri bulihoz kapcsolódik. Barátainkhoz voltunk hivatalosak és mindenki a megszokott házibuli hangulatra számított. Csakhogy abban az időszakban elég sok házibuliban vettünk részt és valamit keresni kezdtem. Valami olyan dolgot, ami feldobja a hangulatot és csoportosan is végezhető (…). Nos, rátaláltam a karaokéra. Hihetetlen nagy buli, nem mellesleg pedig egy nagyon jó érzés, haveroknak, barátoknak énekelgetni. Az sem hátráy, ha ehhez van hangod, (nopersze, meg füled és ritmusérzéked), mert – az igaz, hogy csak pár percre – de sztár lehetsz!
Egy másik karaokével kapcsolatos, és egyben érdekes történetet hadd osszak meg a kedves olvasóval. A kezdeti szilveszteri sikeren felbuzdulva, úgy gondoltam, hogy jobban beleásom magam és megismerem a technikai oldalát is ennek a világnak. Találtam komolyabb, jobbminőségi alapokat és egy nyáron a haverokhoz, mint derült égből a villámcsapás, megérkeztem 5 karaoke dvdvel (kb. 500 számmal), egy laptoppal és egy zsinóros mikrofonnal. A társaságot annyira sikerült meglepni és belevinni az éneklésbe, hogy végül 3 éjszakát végüg tomboltunk és énekeltünk. Nahm és itt jön a történet legjava. Elmentünk egy szórakozóhelyre ahol szintén tombolt a karaoke láz. A gáz, csak az volt, hogy míg én MP3 alapokkal dolgoztam, addig ott MIDI alapokat használtak, amitől az egész elvesztette a varázsát.
Pedig lehetne ezt jobban is csinálni. Hogyan?! Megmondom. Videóklippel, MP3 (normál zenei) alapokkal, szép feliratokkal, egyszóval igényesen. Csak sajnos manapság egyszerűbb letölteni a már kész fájlokat majd lejátszani, mint egy kicsit kreatívkodni, használni az agyunkat. A bejegyzés végén, pedig szeretném mindenki figyelmébe ajánlani a következő kis karaokét. Természetesen, most is hazabeszélek, ez is egy saját alkotás. Annyit fűznék hozzá: de szeretnék egy olyan karaoke buliba menni, ahol legalább hasonló színvonalat ütnek meg…
Természetesen nem arról van szó, hogy ez lenne az etalon. Közel sincs a tökéleteshez. Sajnos ahányszor megnézem, mindannyiszor újabb és újabb hibákat vélek felfedezni benne. Nézzétek meg Ti, hátha Ti is észrevesztek 1-2-t! )