A cím egy kis magyarázatot követel. Van az Andriséknak (értsd: UBC és Dance4Ever) egy saját bulisorozatuk, amely a PUMPÁLJ RÁ nevet kapta. A buli középpontjában a szórakozó fiatalok vannak, hiszen a DJ-k és a szórakoztató elemek célja az, egy olyan buli létrehozása, amelyet soha (nah, jó ez lehetetlen, akkor legyen:NEHEZEN) felejtesz el. Ezért vannak a megszokott szórakozóhelyes, partyshit dalok helyett “más” zenék. Alkalomadtán (ilyen volt a januári pótszilveszteri alkalom is), előkerülnek a régi korongok a budapesti E-KLUB-os időszakból és ennek mindenki nagyon örül. Mert akivel eddig beszéltem, mind azt mondta, hogy ez a fajta rétegzene hiányzik.

Aztán ott vannak a mára kötelezővé vált partielemek. Ezekről is essen néhány szó. Van saját fotósunk, ak
i jobbnál jobb lencsékkel próbálja elhitetni, hogy azon az estén Ti is ott voltatok. (szakmai titok: nem tudom, hogyan csinálja, de mindig jobbnál jobb csajokat hoz a buliba!:P). Van saját buli-videósunk, aki fordul, közelít, merevít (szigorúan csak képet), majd utó-munkával összevágja a party összefoglaló videóját, ami néha nagyon-nagyon nehéz. Szintén kis belső információ: a kameraman vezet a vidéki bulijainkon és ráadásul ugyanaz a keresztneve mint a fotósnak. Van saját állatkánk, egy nyuszi, aki nem nyúl beállni veletek PUMPÁLNI, locsolni vagy épp fotózkodni. Az ő szakmai titka az, hogy
megtalálta álmai nyuszilányát. De van ennél sokkal nagyobb baja is: senki nem ismeri fel őt jelmez nélkül… Még mi sem.
Számtalanszor ült mellettem az autóban már az a srác aki nyúlcipőt és nyúl felsőt húz és soha nem esett le, hogy ő az.
Van ez így.
Aztán vannak show elemek, a legfontosabb a pumpa. Mert hát érted, PUMPÁLJ RÁ buli pumpa nélkül, az olyan, mint egy party y-nélkül…
Ezt aztán rendszeresen meghúzogatják a lányok, aztán a fiúk, aztán a lány koleszosok, a fiú koleszosok és mindenki más.
Másik közkedvelt elem a partyban a green-box. Ezt használtuk a Club Caribe-ban szépséversenyen is. Csináltunk risza-miszás, tánci klippet szintén az előtt. A szervezők mindig megpróbálnak valami apróbb őrültséggel elkápráztatni a bulizókat, ha jól rémlik egyszer még egy PREZIOZO kazettát is kisorsoltak.
)
Röviden ennyit a PUMPÁLJ RÁ-ról! És akkor nézzük miben más az UGRÁLJ RÁ!
Kb. csak annyiban, hogy:
- más a neve,
- és ez Magyarország első havatalos kangoo partyja.
A kangoo az egy ugrálós sport, amihez spéci cipőt hordanak (gondolom az idősödők ízületére gondolva) és elkezdett kis hazánkban népszerűvé válni. Mivel sportoló hölgyekről, urakról van szó, így a szombati bulira garantált a formás láb és popsi, noh és persze az izmos és kocka has.
A zenék változatlanok, a DJ-k változatlanok, a törzsközönség változatlan, a hangulat az ami egy picivel jobb lesz!
Várunk mindenkit szeretettel, 2011. 03. 05-én a Téglagyári Megállóba az UGRÁLJ RÁ partyra!
Cím: XVIII. kerület Üllői út 453.